Kenyérsütés, Házikenyér sütőben, Receptek, Kovász, Kovászmag, Morzsoltka, Kelt tészta, Sütemény
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Tudástár (kovász, kovászmag, morzsoltka)
Tudástár (kovász, kovászmag, morzsoltka) : Ahogy a nagyi csinálta

Ahogy a nagyi csinálta

  2007.11.15. 10:54


Fehér kenyér 1 kg

(kovásszal, ahogy a „nagyi” csinálta)

Hozzávalók: 75 dkg liszt, 0,8-1 dkg só, kb 4,5 dl víz, 1,5– 2 dkg élesztő

Kovász elkészítése: 30 dkg lisztből, az élesztő háromnegyedéből, és 2 dl víz hozzáadásával készül, amit egy mély tálban letakarva 8 órán át hagyjuk pihenni, érni.

A beérett kovászhoz hozzáadjuk a maradék alapanyagokat és simára dagasztjuk a tésztát. Háromszor 15 perc pihentetés után (közben kétszer átgyúrva) megformázzuk a kenyeret , tetszés szerint gömbölyűre vagy hosszúkás formára és sütőlemezen kelni hagyjuk egy meleg helyen nagyjából másfél órán keresztül. Időnként vizes ecsettel kenjük meg a felületét, hogy ne száradjon ki. Sütés előtt 2-3– szor megvághatjuk a felületét hogy ne repedjen ki, és lekenjük vizes ecsettel

Sütés: A gőzzel telített forró (250oC) sütőbe rakjuk és 35-45 percig sütjük, hogy szép barna legyen. Ha megsült, ismét kenjük be vízzel. Ettől szép fényes lesz a friss kenyerünk héja.

 

 

Nemrég találtam ezt a receptet. Egy kicsit más, mint ahogy eddig én készítettem. Nagyon megtetszett. Nemsokára kipróbálom, és leírom a tapasztalataimat is róla.

 

Kicsit módosítottam a recepten, és kipróbáltam, Nagyikenyér lett a neve.

 

 
számláló
Indulás: 2006-12-22
 
látogató nézelődik
 
 
 
 
 

Clicky Web Analytics Clicky
www.bundik.gportal.hu

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.